Céghírnök.hu

Juhász László: A kifogás és a közbenső mérleg szerepe a felszámolási eljárásban (Céghírnök, 2016/4., 4-7. o.)

2016. 04. 05.

A FOE őszi tanácskozásán az egyik résztvevő egy olyan kérdést tett fel, amely a szokásosnál jobban megragadta a figyelmemet, s miután írásban is megkaptam a kérdéseket, megpróbáltam választ keresni rá. Ezt a választ vagy inkább válaszkísérletet próbálom most röviden összefoglalni.
A megküldött tényállás röviden a következő:
A bíróság elrendeli egy jelentősebb vállalkozás felszámolását 2006-ban. A felszámoló megkezdi a munkát, telnek az évek, hat közbenső mérleg készül, melyet a bíróság jóváhagy. Az egyik hitelező a felszámolás alatt dolgozik az „fa” cég részére, a felszámolási költségnek minősülő számláit 2009-től nem egyenlíti ki a felszámoló, emiatt azonban kifogást nem nyújt be a bírósághoz. A közbenső mérlegekből tájékozódva észleli ez a hitelező, hogy az „fa” cég vagyona egyre fogy, ezért 2013-ban iratbetekintést kér. Az iratbetekintés alapján „észleli”, hogy a felszámoló milyen konkrét felszámolói költségeket fizetett ki, ezeket az „észleléstől” számított 8 napon belül megkifogásolja. A törvényszék és az ítélőtábla helyt ad a kifogásnak, több évre visszamenőleg átvizsgálja a kifogásolt kiadásokat és az általa reálisnak tartott mértékre korlátozza azokat.
A felszámoló kérdése az volt: a leegyszerűsített tényállást figyelembe véve jogszerűen jártak-e el a bíróságok, amikor több elfogadott közbenső mérleget félretéve felülvizsgálták a kiadásokat?
 

A kifogás intézményének rendeltetése

Mielőtt a kérdésre megadnánk a választ, szükséges röviden vázolni a Cstv.-nek a felszámolási eljárásra vonatkozó koncepcióját. Köztudott, hogy a felszámolási eljárás három nagy részre tagolódik, az első részben a bíróság vizsgálja a fizetésképtelenség fennállását, a második rész maga felszámolás, amelynek során a felszámoló végzi a feladatát és a harmadik rész a zárás időszakát öleli fel. Témánk szempontjából a második résznek van jelentősége. A felszámolás időszakában a felszámoló köteles mindazon feladatokat elvégezni, amelyeket a törvény ráruház. Azért, hogy a felszámoló munkája kontrollálható legyen, a törvény több féket és ellenőrző mechanizmust épített a törvénybe. Ilyennek tekintjük a hitelezői választmány megalakításának lehetőségét, a felszámoló tájékoztatási kötelezettségét, a közbenső mérleghez kapcsolódó észrevételezési jogot és a legfőbb fegyvert, a kifogást. Ezek a jogosítványok egymásra épülnek olyan értelemben, hogy az adott szakaszhoz kapcsolódó jogokat nem lehet később érvényesíteni. Példával megvilágítva, az első közbenső mérleg esetleges hibája miatt nem lehet a második közbenső mérlegre vagy a zárómérlegre észrevételt tenni, kifogást benyújtani. Ezt több bírói döntés is tartalmazza.
„A jelen ügyben irányadó 1991. évi IL. törvény 56. §-ának (2) bekezdése szerint a feleket a kifogásolás joga az 52. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elkészített zárómérleggel vagy záró egyszerűsített mérleggel és vagyonfelosztási javaslattal szemben is megilleti. Azt azonban, hogy miként kell gyakorolni a kifogásolás jogát, az 51. § (1) bekezdése rögzíti. Eszerint a felszámoló jogszabálysértő, valamint a felek érdekeit sértő intézkedése vagy mulasztása ellen – a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül – többek között bármelyik hitelező a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. A Cstv. rendelkezései szerint a felszámolónak az eljárás bármely szakában hozott intézkedése vagy mulasztása ellen, amennyiben az jogszabálysértő vagy a felek érdekeit sérti, a Cstv.-ben meghatározott személyek jogosultak kifogást előterjeszteni. A kifogás előterjesztésének törvényi határideje mindig a sérelmezett intézkedéstől vagy mulasztástól számított 8 nap. Amennyiben a kifogásoló ezt a törvényben megszabott határidőt elmulasztja, a kifogás benyújtásával elkésik. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a hitelező kifogását a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése alapján elkésettség okából elutasította” (BH 1997.249.).
„A Csftv. rendelkezései szerint a felszámolónak az eljárás bármely szakában hozott intézkedése vagy mulasztása ellen, amennyiben az jogszabálysértő vagy a felek érdekeit sérti, a Csftv.-ben meghatározott személyek jogosultak kifogást előterjeszteni. A kifogás előterjesztésének törvényi határideje azonban mindig a sérelmezett intézkedéstől vagy mulasztástól számított 8 nap. A később keletkezett felszámolói intézkedés, a felszámolási zárómérleg elkészítése során azokat a felszámolói intézkedéseket, illetőleg mulasztásokat, amelyekre vonatkozó kifogást kellő időben az érintettek nem terjesztettek elő, már nem lehet kifogással támadni. Kifogás tárgya a felszámolónak csak egy olyan újabb intézkedése lehet, amely a korábbi eljárásoknak nem volt tárgya. Nem lehet kifogást előterjeszteni a felszámolói zárómérleg olyan besorolása miatt, amely besorolás ellen annak idején az érintett felek kifogást nem terjesztettek elő” (BH 1996.119.).
 
Ezek a kiragadott példák is mutatják, hogy a bírói gyakorlat is a jogalkotói szándékot követve hozta meg döntéseit. A döntésekből is kiolvasható az a jogalkotói akarat, hogy a felszámoló sérelmes intézkedése ellen minél gyorsabban megtörténjen a kifogás benyújtása, mert a parttalan kifogásolási lehetőség hátráltatná az eljárás befejezését. Az általam leírt folyamatot sokkal jobban szemlélteti a Cstv. hatálybalépése előtt alkalmazott 1986. évi II. tvr. (Ftvr.) szabályozása:
 
26. § (1) A hitelezők érdekeik védelme céljából maguk közül képviselőt, illetőleg képviselőket választhatnak.
(2) A hitelezők képviselője figyelemmel kíséri a felszámoló tevékenységét, kérelmére a felszámoló az eljárásról a képviselőt köteles tájékoztatni. Érdeksérelem, jogsérelem esetén a hitelezők – elsősorban képviselőjük útján – kifogással élhetnek a bíróságnál. Ez a jog a gazdálkodó szervezetet is megilleti.
Visszatérve a témánkhoz, a mai szabályozással kapcsolatban a felszámoló folyamatos mulasztásban megnyilvánuló magatartásával kapcsolatban a Kúria döntésében (BH 2014.187.) kiemelte, hogy a felszámolás rendszerével, a törvényi határidőkkel, a felszámolás jog­intézményének lényegével ellentétes az a jogértelmezés, amely méltányolja valamely kérelmező olyan magatartását, hogy bár tudatában van az igényét érintő, számára sérelmes felszámolói intézkedésnek, mulasztásnak, mégsem nyújt be kifogást amiatt a bírósághoz.
Ebben a döntésben jelenik meg a „felszámolás rendszere”, „jogintézmény lényege” kifejezés, amelynek a magam részéről rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítok. A felvetett probléma alapján egy látszólag egyszerű kérdésben kell állást foglalni: miként kell értelmezni a Cstv. 51. §-ának azon előírását, mely szerint a kifogást a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül lehet előterjeszteni.
A kérdésre lehet egy szimplifikált választ adni, amely szerint az eljárás minden egyéb körülményét kirekesztve, csak szűken lehet ezt a kérdést vizsgálni, azaz a tudomásszerzés időpontja a lényeges, a körülmények nem vizsgálandók.
A másik álláspont szerint viszont –amelyet én is osztok – sokkal tágabb kontextusban kell ezt a kérdést vizsgálni.
A Kúria fentiekben idézett BH 2014.187. szám alatt közzétett döntése más aspektusból vizsgálta a kérdést, de álláspontom szerint ebben az esetben is a konkrét tényállási elemek figyelembevételével, a felszámolás egész rendszerét és a jogintézmény lényegét is be kell vonni a vizsgálati körbe, ugyanis ennek hiányában téves következtetések levonására kerül sor.
Idézünk egy másik döntés (BH 2003.379.) indokolásából:
 
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozott végzést hozott az ügyben. A hitelező a fellebbezésében nem hozott fel olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne az elsőfokú bíróság érdemben helyes végzésének a megváltoztatására.
Az iratok tartalmából megállapíthatóan a felszámolás kezdő napja 1998. május 25-e volt. A hitelező fellebbezésében sérelmezett, az elsőfokú bíróság által állítása szerint nem vizsgált kifogásai már az 1998., 1999. években ismertek voltak. Ezt bizonyítja, hogy a hitelező már 1999-ben több kifogást terjesztett elő a felszámoló intézkedésével szemben, amelyek tárgyában az elsőfokú bíróság állást foglalt, majd a másodfokú bíróság is határozatot hozott.
A Cstv. 51. §-ának (1) bekezdése szerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen – a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül – a sérelmet szenvedett fél kifogással élhet. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a hitelező a kifogásait az első előterjesztést követően ismételten előterjesztette, erre azonban a fenti jogszabályi rendelkezés folytán lehetőség nincs. Mint a Legfelsőbb Bíróság is rámutatott a Bírósági Határozatok BH 2001.491. szám alatt közzétett eseti döntésében, nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy a hitelező a fellebbezési eljárás során új kifogást vagy olyan kifogást terjesszen elő, amelytől az elsőfokú eljárás során elállt, továbbá nincs lehetőség arra sem, hogy ismételten előterjesszen olyan kifogást, amelyre vonatkozólag már jogerős bírósági határozat áll rendelkezésre. Ugyancsak nincs mód arra sem, hogy a hitelező a felszámoló által elkészített zárómérleggel kapcsolatosan olyan kifogások elbírálását kérje, amelyeket már korábban előterjeszthetett volna. A kifogás előterjesztésének törvényi határideje van, amely a sérelmezett intézkedéstől vagy mulasztástól számított 8 nap. E vonatkozásban ugyancsak több határozatban is állást foglalt a Legfelsőbb Bíróság, így a Bírósági Határozatok BH 1996.119. szám alatt, a BH 1997.249. szám alatt közzétett eseti döntéseiben. Helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor ez okból a kifogások túlnyomó részét elkésettség okából elutasította. Az elsőfokú bíróság határozatában konkrétan a módosított felszámolási záróanyaggal kapcsolatban tett kifogásait bírálta el a hitelezőnek. Ezekkel a konkrét gépeladásokkal, illetőleg a gépeknek hollétével kapcsolatban a hitelező a fellebbezésében nem tett eleget a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében foglalt törvényi követelményeknek. Nem terjesztette elő, hogy a határozat megváltoztatását e vonatkozásban mennyiben és milyen okból kívánja. A fellebbezésében felhozott tények a korábban benyújtott kifogásait tartalmazzák, amelyekre vonatkozóan viszont már jogerős bírósági határozat áll rendelkezésre.
A felszámolási eljárás lefolytatása nem a felszámoló magánügye, abban a hitelezőknek aktívan közre kell működniük. Ez az aktivitás nem merül ki a hitelezői igények bejelentésében, egy gondos hitelezőnek az eljárás során ennél többet kell tennie. Minimum elvárható a hitelezőtől, hogy a közbenső mérlegeket átnézze, ha abban bármilyen problémát észlel, éljen az észrevételezési vagy adott esetben a kifogásolási jogával. Ugyanígy elvárható az is – amely több döntésből kiviláglik –, hogy amennyiben bármilyen rendellenességet észlel, éljen a kifogásolási jogával. Különösen elvárható ez a gazdasági társaság hitelezőktől, amelyek a gazdasági életben és a „mérlegolvasásban” is jártasak.
A Ptk.-nak a jóhiszeműség, tisztesség követelményére vonatkozó előírásai, mely szerint a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni, a gazdasági, így a felszámolási jogviszonyokban is élnek [Ptk. 1:3. § (1) bek.].
Álláspontom szerint ezeknek az elveknek a figyelmen kívül hagyásával jár el az a hitelező, aki egy 6-7 évig húzódó felszámolási eljárásban hat közbenső mérleg után világosodik meg és egy nagyon ügyes ügyvédi trükkel élve, iratbetekintési jogot gyakorolva évekre visszamenőleg, több közbenső mérlegen átnyúlva kíván kiadásokat felülvizsgáltatni. Ez a magatartás tehát nemcsak a felszámolási eljárás rendszerével, az egyes jogintézmények lényegével áll szemben, hanem a jóhiszeműség és tisztesség elvével is.
 

A közbenső mérleget jóváhagyó bírói végzés vizsgálata

Nézzük meg azt is, hogy ez a joggyakorlás konkrét felszámolási szabályt is sért vagy csak az elvek szintén fogalmazható meg ellenérzés ezzel kapcsolatban.
A konkrét esetben nem elhanyagolható tényállási elem, hogy több közbenső mérleget kaptak meg a hitelezők, ezért vizsgálni kell, hogy ez a tény gátját képezi-e bármilyen, a legutolsó közbenső mérleg jóváhagyását megelőző időszak vizsgálatának.
A legutóbbi időben merült fel a közbenső mérleghez fűződő jogerő kérdése. A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) EBH 2011.2333. szám alatti döntésében kimondta, hogy ha a bíróság a közbenső mérleget, és annak alapján a vagyonfelosztási javaslatot jogerős végzésével jóváhagyja, az abban megjelölt követelés nem sorolható át másik követeléskategóriába, a döntéshez jogerő hatás fűződik. Az így kifizetett követelést visszakövetelni nem lehet, az igényt kielégített hitelezői igényként kell nyilvántartani. A döntés indokolásában ezen túl az alábbiakat emelte ki a legfőbb bírói fórum.
„A Legfelsőbb Bíróság ennek a jogkérdésnek a vizsgálata során utal arra, hogy a korábban meghozott Gfv. X. 30.099/2010. számú határozatában már kifejtette azt az álláspontját, mely szerint, ha a bíróság jóváhagyja a közbenső mérleget, ezzel csak azt nyilvánítja ki, hogy a felszámoló által a közbenső mérlegben és a hozzákapcsolt szöveges jelentésben foglaltakat tudomásul veszi. Ezt követően amennyiben bizonyítékok merülnek fel arra nézve, hogy a jóváhagyott mérleg időszakban a tények eltérnek attól, mint amit a felszámoló a szöveges jelentésben bemutatott, úgy a közbenső mérleg jóváhagyása nem akadálya a mérlegidőszak újabb vizsgálatának.”
A döntésből az az iránymutatás olvasható ki, hogy csak akkor lehet visszanyúlni korábbi időszakra – főleg több közbenső mérleget illetően –, amennyiben a tények eltérnek a közbenső mérlegben szereplő tényektől.
Véleményem szerint az alapvetően helyes döntés indokolásának idézett része téves. A bíróság a közbenső mérleg jóváhagyása kapcsán nem véleményt nyilvánít, hanem bírói döntést hoz, jóváhagyja a közbenső mérleget. A jóváhagyással bírói határozattá emelkedik a közbenső mérleg tartalma. Nemcsak a vagyonfelosztás, de mindaz, amit a közbenső mérleg tartalmaz.
Érdekes módon az egyezség jóváhagyásával kapcsolatban egészen más megközelítést alkalmaz a Kúria. A Gfv. 30.171/2013/13. sz. döntésben ugyanis kimondja: a felek ügyleti akaratát és a bíróság határozatát egységben kell szemlélni, az nem választható ketté. Nincs arra jogi lehetőség, hogy a jogerősen jóváhagyott csőd­egyezség alapját képező megállapodást támadja meg a hitelező – valamennyi többi hitelező és az adós perben állásával –, hiszen ezzel gyakorlatilag a csődegyezséget jóváhagyó bíróság végzését bírálná felül egy peres bíróság, mert a bíróság végzésének az alapjául szolgáló egyezséget vizsgálnák meg ismét, és határoznának annak helytállóságáról.
A közbenső mérleget jóváhagyó végzés természetesen részben más, mint az egyezséget jóváhagyó végzés, mivel itt nincs ítélet hatályú határozatról szó, de annyiban nem más, hogy bírósági határozat születik, ahol mind a kötőerő-, mind a jogerőhatás bekövetkezik. Abban a percben, amikor a bíróság közbenső mérleget jóváhagyó határozata jogerőre emelkedik, nemcsak a vagyonfelosztási javaslathoz, hanem a jóváhagyással érintett minden rendelkezéshez jogerőhatás fűződik, annak minden eljárásjogi következményével egyetemben.
A törvény nem úgy fogalmaz, hogy a bíróság véleményezi a közbenső mérleget, a jóváhagyott közbenső mérleg nem egy újságcikk, amit átírhatunk, ha úgy tartja a kedvünk. Ezért teszi a törvény kötelezővé a közbenső mérleg hitelezők részére való kiküldését, ezért ad észrevételezési jogot a hitelezőknek és ezért ad a bíróságnak egy rendkívül erős jogot a jóváhagyással. Amennyiben a bíróságot megtévesztette a felszámoló a közbenső mérleg kapcsán, a jogkövetkezmény nem lehet a bírósági határozat átírása, hanem egyértelműen a felszámoló kártérítési felelőssége merül fel.
Nem lehet ugyanis a közbenső mérleget jóváhagyó végzést kétfelé bontani, amely szerint a vagyonfelosztási javaslathoz jogerőhatás fűződik, az egyéb kérdésekhez viszont nem. Ez elképesztő eljárásjogi következtetés lenne, amelyet nem lehet támogatni.
Megállapítható tehát, hogy a bíróság által jóváhagyott közbenső mérleg, különösen a hosszabb ideig tartó felszámolások esetében, egy jogi cezúrát jelent. Egyetlen bíróságnak nem jutna eszébe befogadni egy második közbenső mérleghez kapcsolódó olyan észrevételt, amely szerint az előző közbenső mérleggel érintett időszakban valamit rosszul csinált a felszámoló. Ugyanígy nem lehet egy többévi felszámolási eljárásban olyan kifogást benyújtani, amely bíróság által jóváhagyott közbenső mérleget érint. Ellenkező felfogás oda vezetne, hogy a bíróság a saját maga által jogerős határozattal jóváhagyott közbenső mérleghez nyúl hozzá, anélkül, hogy ezt a Cstv. vagy a Pp. szabályai lehetővé tennék.
Véleményem szerint nemcsak elvi szinten vethetők fel aggályok a vázolt megoldással kapcsolatban, hanem a jogerős bírói határozattal jóváhagyott közbenső mérleghez fűződő kötőerő és jogerő is kizárja az ilyen kifogás legutolsó jóváhagyott közbenső mérlegen túlmenő vizsgálatát.
Amennyiben elfogadjuk, hogy egy egyszerű iratbetekintési trükkel megnyithatók a kifogásolási határidők, akkor olyan szellemet engedünk ki a palackból, amely értelmezhetetlenné és értelmetlenné teszi a kifogásolási/észrevételezési határidőket a felszámolási eljárásban és negligálja a közbenső mérleget jóváhagyó bírósági határozatot is jogszabályi felhatalmazás nélkül.
Azt is meg kell említeni, hogy a felszámolók „szeretik” közbenső mérleggel lezárni a felszámolás egyes időszakait, mert úgy gondolják, hogy – az általam is helyeselt elvi okok miatt – ehhez a lezárt időszakhoz nem lehet hozzányúlni. Nem hallgatható el az sem, hogy több felszámoló turpis magatartást tanúsít a közbenső mérleggel lezárt időszak alatt, amelyekre többnyire a hitelezői nemtörődömség miatt nem derül fény. Pont ezek miatt hagyta meg a Kúria azt a kiskaput, amely szerint – a vagyonfelosztási javaslat jóváhagyását kivéve – nem fűződik jogerő a közbenső mérleg egyéb rendelkezéseihez. Véleményem szerint viszont egy bírósági határozat joghatásait a speciális rendelkezések hiányában a Pp. előírásai szabják meg. Kengyel Miklós a Magyar Polgári eljárásjog c. művében (Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 363. old. 714. pont) az alábbiakat írja:
„A végzések esetében sem érvényesül az egyszerű kötőerő az igazolásnál, a kijavításnál és kiegészítésnél. Ezen túlmenően a bíróság nincs kötve a pervezetésre vonatkozó és az egyoldalú kérelmet elutasító végzéshez, továbbá megváltoztathatja a határidőhöz kötött perbeli cselekményt elutasító és a pénzbírságot megállapító végzést.”
Ugyanez a helyzet az ún. alaki jogerővel kapcsolatban, ismét idézve Kengyel professzort: „…alakilag jogerőre emelkedik az a határozat, mely ellen nincs helye fellebbezésnek vagy amely ellen fellebbezésnek van helye, de a fellebbezésre jogosultak a törvényes határidőn belül nem éltek fellebbezéssel, illetve a fellebbezési jogukról lemondtak, vagy a benyújtott fellebbezésüket visszavonták” (717. pont).
A fenti eljárásjogi következmények beállnak a közbenső mérleget jóváhagyó végzés esetében is, ezért határozott álláspontom szerint a közbenső mérleggel lezárt időszak eseményei a jóváhagyó végzés érintése nélkül nem vizsgálhatók.
Nem marad viszont „büntetlenül” a felszámoló bíróságot megtévesztő magatartása, ilyenkor ugyanis bármelyik hitelező felléphet, ha bizonyítja, hogy a felszámoló magatartása miatt károsodott, kisebb kielégítést kapott. Véleményem szerint ez az egyetlen legális, járható útja a jelen törvényi szabályozás mellett a helyzet rendezésének.
 

Rövid összegezés

Összegezve az álláspontomat, egy közbenső mérleggel lezárt időszakot nem lehet újra megnyitni, a jóhiszeműség és tisztesség követelményein túl alapvetően eljárásjogi akadályok miatt, egy ilyen eljárás ugyanis a felszámolás rendszerével, a törvényi határidőkkel, a felszámolás jogintézményének lényegével és a bírói határozathoz fűződő kötő- és alaki jogerő intézményével ellentétes.


Vissza